2010. július 14., szerda

További "klinikai élmények"

Pénteken nem volt semmi vizsgálat, mert 24 óra után nézik meg a szem fenekét a gyerkőcnek. Ezért csak ott voltunk. Oli állandóan menni akart, hát persze, hogy ment volna, hiszen a szoba kicsi és semmi játék. Nagyon sokat sétáltunk a folyosón, ahol a falra állatok voltak festve, a szobánkba pedig a kis vakondról volt 4 kép. Az elsőn voltunk és azt sok lépcsőt egy nap nem is tudom, hogy hányszor megmásztuk, de Oli is, ment fel és le. Néha kérte, hogy vegyem fel. A földszinten volt a kávé automata, egy nap többször is mentünk kávézni. Tetszett neki, hogy bedobta a pénzt. A váróban voltak kis székek azokat tologatta, a padokra felmászott és le, ez volt a napi elfoglaltságunk. A parkban is sétáltunk, megnéztük a szökőkutat, ami először nem tetszett neki, távolról figyelte, aztán egyre közelebb és közelebb mentünk.
Kaját csak a gyerkőc kapott, szerencsére az ebéd ízlett neki, főtt krumpli, zöldbab főzi és natúr csirkemell volt, majdnem megette mindet. Délután nehezen, de sikerült elaludni az ágyban, olyan kis értelmes volt, elmagyaráztam, hogy a többi kisfiú is alszik az ágyikójában és megértette. Letette a kis fejét és próbált aludni. aludt is 1,5 órát.
Szombaton délelőtt elmentünk a szemészetre szemfenék vizsgálatra. Nagyon sírt, ordított. Hárman alig tudtuk lefogni szegénykémet, első nekifutásra nem is sikerült megnézni,mert annyira feszítette magát és rángatta a fejét, pedig "csak" belevilágítottak a szemébe, fájdalommentes volt a vizsgálat. Kimentünk a rendelőből, mondta, a doki, hogy várjunk, hátha megnyugszik és aztán könnyebb lesz. meg is nyugodott, sőt majdnem elaludt a kezemben, ezért szóltam, és megint be a rendelőbe, ahol már én lefeküdtem a vizsgálóra, OLi rám és úgy próbáltuk meg lefogni, sokadik próbálkozásra sikerült is, Oli pedig ordított, ahogy a torkán kifért és azt kiabálta vizet, vizet. Annyira sajnáltam szegényt!!!! Nem találtak semmit, visszamentünk a gyerekklinikára, és mondták, hogy oké, de akkor se mehetünk haza. Borzasztó volt!!! és várnunk kellett. Oli aztán el is aludt. Másnap délelőtt mondták, hogy mehetünk haza, készítik a zárót és kb. dél körül értünk haza. Már nagyon hiányoztak a fiúk. Zsombin semmi nem látszott, hogy örülne, hogy itthol vagyunk, rám nézett, jó és játszott tovább. Olit tovább figyelte, de semmi. Persze Oli megölelte, puszilta, ő egy kis érzelem bomba!!!!
Zsombinál este jött ki a dolog, mert bújt hozzám, meg ha elesett akkor én kellettem neki.
Kristófom nagyon örült, ő be is jött a kórházba, mikor jöttünk haza, őt leginkább a kórházi körülmények és Oli sebe érdekelte.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése