2010. augusztus 30., hétfő

Újra az oviban és a böcsiben

Ma reggel a fiúk már 1/4 6 után átvándoroltak a szobánkba, pedig nyugodtan aludhattak volna.
Készülődtünk az oviba, bölcsibe. Zsombi már itthon rosszul volt mikor mondtam neki, hogy megyünk, Lenke néni, Eszter néni, anya megy dolgozni, stb..... Először a Dózsa oviba mentünk, mert vittem a Kristóf igazolását, és el kellett hozni a bentijét és az ovizsákot, a kicsik is jöttek velünk, aztán mentünk a bölcsiebe. Oli még nem is volt vészes, de Zsombi már a cipőcserénél elkezdett nyüszizni. Bekísértem őket, akkor már mindketten sírtak, sőt Zsombi levágta magát a földre. Fú, brutál volt látni őket.
Aztán vittem Kristófot a megszokott ovijába, de ő is elkezdett pityeregni, hogy menjek értem majd időben, meg gyorsan.
Ez a mai nap nagyon rosszul kezdődött, remélem ha megyek értük azt fogják mondani, hogy nem volt gond a gyerekekkel.

Betegség, itthon és a hétvége

A múlt hetet itthon töltöttük, a fiúk is és én is, mert hát ugye ki lenne itthon velük.
Közben itt a suliszezon is, csak több a vevő. Kedden pl. a gyerekekkel mentem be Debrecenbe áruért, mert máshogy nem tudtam megoldani, igaz 2 helyre mentem és le volt beszélve előre, úgyhogy nem töltöttem sok idő a nagykerbe, ők meg az autóban ettek, könyvet nézegettek, szerencsére nagyon ügyesek voltak, jól bírták a dolgot, de ha nem muszáj akkor soha többé nem csinálok ilyet.
Szerdán visszavittem a dokihoz a fiúkat, de még nem voltak teljesen egészségesek, ezért egész hétre kiírták őket. Pénteken jött Erzsike néni, így már én is tudtam jönni a boltba dolgozni, nagyon rossz volt, hogy nem lehettem itt.
Szombaton délelőtt jött Andi és megnyírta az egész családot. Oli nagyon sírt, Zsombi pedig olyan ügyes volt, egy kukkja se volt, amíg levágta Andi a haját. Dél körül indultunk be Debrecenbe, mert most volt Lajcsi szülinapja és Klaudia meglepetés ebédet készített, és meghívott minket is, mi is a meglepi részei voltunk. Jót ettünk, jót dumáltunk, kb. fél 6 körül értünk haza, olyan jó volt kettesben elmenni, és a gyerekek nélkül jól érezni magunkat, többször is kellene, mert nagyon jól esett mindkettőnknek.
Vasárnap reggel mentünk Csegére, mert ganéztak apuék a birkák alól, persze Kristófnak a trágya közelében kellett lennie, apu megkereste neki a kis villát és ő is dobálta a trágyát. Azt mondta, anya olyan jó volt szarozni!!! :) Később elmentünk anyósomhoz, aki természetesen nem volt otthon, aztán Erikáék és délután Juliskáék, tök jól eltöltöttük a napot.

2010. augusztus 27., péntek

2. hét a bölcsiben

Aug. 16 Hétfő: 10-re mentünk és azt mondták a gondozónők, hogy megpróbálják, hogy ebédeljenek a fiúk, úgyhogy olyan 3/4 12 körül menjek értük. Mikor odamentünk kint voltak és sírtak hogy eljöttem. Nagyon rossz érzés, de tudom, hogy nem sírnak sokáig, ez volt Erzsike nénivel is,sőt néha még mostanában is van ilyen, pedig már több mint 1 éve jár hozzánk.
A fiúk ügyesek voltak, bementek a többiekkel és ettek is, tök jól, önállóan. Megmutatták nekik az ágyat is, mert a többiek már készülődtek a lefekvéshez.
Aug. 17.: 1/2 10-re mentünk, még bent voltak a gyerekek, felvettük a benticipőt, ügyesen leültek a kispadra, ahol a cipőt húzzuk, megkeresték a szekrényüket, olyan jó volt látni őket, hogy tetszik nekik a dolog. Nagyon lelkesen mentek be a csoportba, nem volt sírás.
1/4 1-re mentem, mert mondták,hogy megpróbálják az alvást is, mire mentem Zsombi már el is aludt, Oli is szépen feküdt, igaz mocorgott, (kicsit bekukucskáltam az ajtón), de később elaludt.
Elkérték a számomat és mondták, ha esetleg felkelnek és nyűgösek, akkor hívnak, hogy menjek értük, ha nem akkor 1/2 3 körül menjek. Nem hívtak, jól aludtak a fiúk, még várnom is kellet rájuk, 3 után jöttünk el a bölcsiből.
Aug. 18. 9-re mentünk, be a csoportba, ügyesen vettük fel a bentit, tudták,hogy mi hol van, le kell ülni, szépen bekísértem őket, semmi búcsúzkodás és már el is jöttem. Szerencsére nem sírtak, később is jól érezték magukat, játszottak, ettek, aludtak, 3kor mentem értük, minden okés volt.
Aug. 19. Csüt.: 1/2 9-re mentünk még reggeliztek a gyerekek, így ők is kaptak kaját. Olira adtam először a bentit, és míg Zsombira adtam addig ő már be is ment a csoportba, Zsombi is csak úgy szaladt be, de visszahőkölt, gondolom rájött, hogy én nem megyek. Nem sírtak. minden rendben volt. 3ra mentem értük.
Ez eddig tuti jól ment, csak közben Oli elkezdett köhögni, folyni az orra és mindketten csipásodtak, ha meg vannak fázva általában váladékozik a szemük. Vettem C vitamint, lándzsás utifű szirupot, de sajna nem sokat ért, mert szombaton Olinak 39 fokos láza lett, hányt, köhögött, és az ügyeletre is elvittem, antibiotikumot kapott. Szombat éjszaka Zsombi is lázas lett, Kristóf pedig hétfőn lett lázat, úgyhogy 3 beteg gyerekkel elindultam a dokihoz. Hát nem volt semmi.Valami vírusos dolog van itt mostanában, több gyereken is kijött ez a dolog. úgyhogy itthon maradtak a fiúk, szerdán visszamentünk, de még nem tökéletesek, úgyhogy majd hétfőn viszem őket, Kristóf már a Szigetkerti, megszokott oviba megy,a kicsik pedig a bölcsibe. Jaj, nem tudom milyen lesz majd, Zsombi emlegeti Eszter nénit és Lenke nénit, de tuti, hogy lesz sírás megint.
Sőt Kristóf már elkezdte,hogy majd ebéd után menjek érte az oviba, nagyon megviselte ez az oviváltás, és hogy itthol voltunk együtt, remélem nem lesz gond vele.

Bölcsis beszokatás és az első napok

Megpróbálom összesíteni az első bölcsi napokat. A bölcsi még mindig nincs tökéletesen kész, a hátsó udvarrész le van rekesztve, a tetőn még nem voltak cserepek, itt-ott hegesztenek, de állítólag aug. 31-re kész lesz.
Aug. 9. Hétfő: 10-re mentünk, a gyerekek kint voltak az udvaron, a fiúk először csak engem öleltek, de aztán homokozta, sétáltak, felfedezték az udvart. Jól érezték magukat. Megismerkedtünk Lenke és Eszter nénivel, akik a gondozónők lesznek, első benyomásom jó volt, mindketten szimpatikusak.
Aug. 10. Kedd: 10-re mentünk és 20 percre otthagytam őket. Elsurrantam nem vették észre. Nem sírtak, észre se vették, hogy elmentem. Megkaptuk a jelünket, lapát és katicabogár, hát lehetne jobb is, de a választhatók közül ezek voltak a számomra szimpatikusak.
Aug. 11. 10-re mentünk és 1 órát hagytam ott őket, most volt sírás-rívás, de kis idő után megnyugodtak és szépen játszottak, Zsombi egyszer mondta, hogy anya, de nem sírtak.
Aug. 12. 10től voltak 1,5 órát, megint kicsi sírás, de hagyták magukat megvigasztalni, ügyesek voltak.
Aug. 13. péntek, esett az eső ezért bent voltak a csoportban, ahol még nem is voltak, ezért én is maradtam velük fél órát, már tudták,hogy el fogok jönni ezért sírtak is egy kicsit, de aztán együtt nézegettük a játékokat, és megnyugodtak, mikor eljöttem nagyon sírtak, még kint az autónál is hallottam a hangjukat. 3/4 12 körül mentem értük, a gyerekek már ebédeltek, de ők nem ültek le közéjük, játszottak. És nagy mosollyal az arcukon szaladtak hozzám, mikor mentem értük. ügyesek voltak, ezt mondták a gondozónők.

Közben Kristóf a Dózsába jár és nem szeret ott lenni,őt is mindig haza kellett hoznom délben, mert azt mondta,hogy ő utánozza a kicsiket, és ha ők majd ott alszanak akkor ő is ott alszik az oviban. Csúcs ez a kispasi, olyan érzékeny, hogy nagyon, lehet azért mert első gyerkőc....?

2010. augusztus 6., péntek

Szoboszló, Bölcsi, fürdés, stb....

Szombat délután elmentünk Szoboszlóra, na azért nem fürdeni, csak egy kicsit kimozdulni, mostanában sehol sem voltunk. Mindig van valami, meg a 3 gyerekkel elindulni!!! Szóval sétáltunk, ámulva nézték a szökőkutat, jót játszottak a játszótéren a fürdő előtt, bementek az ugrálóvárba, Zoli is mert a kicsik nem tudtak felmászni a csúszdához, de nagyon élvezték. És nekünk is jól esett már kimozdulni és nem a mindennapi dolgokkal foglalkozni. Sajnos a fényképezőt itthon hagytam, úgyhogy nem tudtam megörökíteni az eseményeket.



Vasárnap végre fürödtünk a medencében, amit Laciéktól kaptunk, amit kicsit foltozni kellett mielőtt használtunk, de nagyon jó, csak az a baj, hogy elég sok vizet kell beleengedni, hogy jó álljon a medence fala, a fiúk meg még nem találkoztak ennyi vízzel, de nem volt semmi gond. Kristóf nagyon élvezte, Zsombi az úszógumival csak úgy jött-ment, néha elhasalt a vízen, de nagyon élvezte, Oli persze hallani se akart az úszógumiról, ezért rá nagyon kellett figyelni, ő csak úgy sétálgatott és le akart ülni minden áron, de hát akkor elmerült volna!! :) Nagyon édesek voltak.


Hétfőn bementem a bölcsibe és már befelé menet láttam, hogy itt 1 gyerkőc sincs. A vezető azt mondta, hogy a gyerekek a szomszédos oviban vannak, és ha akarom, akkor vihetem őket másnap, de Icus is azt mondta, hogy ő akkor vinné a kicsiket, ha az állandó helyükön kezdik a bölcsit, az oviba nem vinné, én is így láttam, ezért úgy döntöttem, hogy majd jövő héten, azaz 9-én megyünk, 10 órára kell mennünk, 1 órát együtt eltöltünk.
Hétfőn volt anyu, de a többi napon nem tudott jönni, ezért most Erzsike néni van egész nap a fiúkkal.